-Két napja? Az lehetetlen! - borult ki Nik a hír hallatán-

-Nincs lehetetlen! Ha a mostani körülményeket vesszük figyelembe! - felelte rá az Őrnagy - 

-És mióta vagyok nálatok? 

-Kb olyan 6-7 órája - nézett körbe az egyik katona megerősítést várva - 

-Ja valahogy úgy - jött a válasz a sofőrtől -

-Megjöttünk! - szólalt le az Őrnagy posztjáról -

-Megjöttünk? Mégis hova? - kérdezte Nik -

-A táborba! - felelte az Őrnagy -

Ekkor mindenki kinyitotta a feje felett lévő kis csapóajtót melyen fejüket kidugva végre levehették a már egyre kényelmetlenebb gázálarcot. Egy emberként mozdultak meg felfele a sofőrt kivéve mindenki kimászott a jármű tetejére és integettek a tábor felé. Arcukról egy olyas fajta öröm sugárzott mely leírhatatlan. A mindig komor hangnemű Őrmester is levette a maszkot és egy apró mosolyt lehetett látni egy pillanatra az arcán melyről leolvasható...itthon vagyok!

Míg Nik csak lentről bámulta a túláradó örömtől fellelkesült katonákat az Őrnagy lenyúlt hozzá megragadta és felhúzta maga mellé. Fejéről lehúzta a légzőkészüléket és mire Nik szeme is hozzászokott a kinti fényviszonyokra a benti sötétséghez képest elállt a lélegzete. A környék romokban hevert szinte a földel egyenlővé vált egykori toronymagas épületek, a régi boltok, középületek. Felborult kiégett autók ,buszok. Mind az enyészeté lettek. Csak egy épületet látott még állni a távolba mely egyre nagyobbá vált míg közeledtek feléje. Egy régi több száz éves sokat megélt kőtemplom. Tornya épphogy nem dőlt rá a tetejére vastag falai megrepedtek és az egyik oldalán óriási lyuk tátongott. Az a régi nyugalmat árasztó épület mára bár megrogyott és régi fényét pillanatok alatt veszítette el még mindig egy menedék az emberek számára. Bár enyhén illúzióromboló hogy az egykori szentély helyén mára egy rögtönzött garázs áll és a környék törmelékébe vájt kapun keresztül lehet csak bejutni minek tetején néhány fegyveres őr áll, de jobban belegondolva ha ide kerül valaki az biztos biztonságban érezheti magát ezekben a kritikus időkben.
A kapu őrei felfigyeltek a törmelékkel borított úton közeledő nagy port felkavaró járműre melyen az öt boldog arc jelezte a járőrök visszatérését. A rögtönzött régi buszból készült kapu megmozdult, nagy nehezen odébb gurult majd a kis csapat begördült a tábor területére. A katonák önkívületi állapotban ugrottak le a járműről egyenesen rég nem látott bajtársaik közé akik kérdéseikkel bombázták meg őket és boldogan vonszolták be őket a rozoga kantinba.

Az őrnagy Nik-re nézett majd így szólt.
-Mikor meghallottuk hogy kialakítottak itt egy biztonságos menedéket elindultunk feléjük. Ekkor találtunk rád. Ha ők nem küldenek egy adást akkor lehet te sem lennél életben. Vehetjük úgy is hogy ők mentettek igazából meg téged.

Nik egy szót sem szólt csak nézett a sok vidáman beszélgető régi barátra az önfeledt nevetésüktől zsongó régi templom romjai pedig ismét bebizonyította hogy menedék az otthontalanoknak.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.