Nik az őrnaggyal együtt leszálltak a járműről amire Nik visszanézett és végigmérte. Robusztus erőt sugárzó kivitelezése a kerekein kívül minden szögletes élei durván megmunkáltak - hát igen nem csoda hogy ebben túlélték -
gindolta magában Nik majd az őrnagy után sietett.

-Nos nekem el kell mennem az itteni főnökhöz addig te menj  a kantinba biztos éhes vagy már- szólt oda Nikhez mutatva az utat

Nik elindult a mutatott irányba. Ahogy közeledett egyre jobban előjött az éhsége a nem túl bizalomgerjesztő de annál táplálóbb kaják szagára. Elvett egy edényt odament a pulthoz ahol szorgosan tevékenykedtek a beosztott katonák, arcukon látszott hogy valószínűleg már vagy 1-2 napja egy szemhunyásnyit sem aludtak mégis ott dolgoznak és lesik az emberek kéréseit.

-Mit adhatok?- kérdezte a pultos Niket

-Mindegy, ami van.- felelte Nik -

-Te vagy az akit a bejövő csapat talált?- kérdezte a pultos miközben egy nagy merőkanálnyi valamit töltött Nik edényébe-

-Igen- 

-Értem. Hát szerencse hogy megtaláltak téged... Jó étvágyat!- majd átnyújtotta az edényt, Nik megköszönte majd a fal melletti padra leült és méregetni kezdte a kapott ételt. 

-Hát ez vajon mi lehet? - kérdezte magától hangosan mire valaki válaszolt -

-Állítólag valamilyen főzelék! De nyugi az íze jobb mint ahogy kinéz.- felelt hozzá egy kedves férfi hang -
Nik ránézett a férfira elmosolyodott majd vadul lapátolni kezdte az előtte található ételt.

-Na milyen? Nem annyira rossz mi? - kérdezte tőle a férfi -

-Ühhümm! - válaszolt Nik teletömött szájjal -

-Szabad lesz? - kérdezte a mellette levő helyre mutatva -

Nik nyelt egy nagyot majd válaszolt
-Persze nyugodtan -

-Bill vagyok! - nyújtottakezét miközben helyet foglalt

-Nik! Örvendek!- válaszolt Nik viszonozva a kézfogást

-Te is katona vagy?- kérdezte Niket

-Őőő..nem én csak...izé...most találtak...

-Találtak az egy dolog! Akkor előtte mi voltál?

-Mármint mi előtt?

-Hát a bumm előtt ami miatt most beszélgetünk!

-Ja! Csak egy egyszerű géplakatos. Mért?

-Én virágkötő!- mire a kijelentéstől Nik majdnem megfulladt evés közben

-Hát én nem mondtam volna ilyen büszkén! - vigyorogva válaszolta Nik -

-Na de végre mosolyogsz! Amióta itt vagy olyan búbánatos a képed! Amúgy most "katona" vagyok és nekem ez így jó!

Bill eléggé titkolódzott bár ezt Nik nem bánta. Az 180 magas erős felső testtel rendelkező fiatalemberrel még órákig beszélgettek a kantin padján amíg rájuk nem esteledett.

-

-Két napja? Az lehetetlen! - borult ki Nik a hír hallatán-

-Nincs lehetetlen! Ha a mostani körülményeket vesszük figyelembe! - felelte rá az Őrnagy - 

-És mióta vagyok nálatok? 

-Kb olyan 6-7 órája - nézett körbe az egyik katona megerősítést várva - 

-Ja valahogy úgy - jött a válasz a sofőrtől -

-Megjöttünk! - szólalt le az Őrnagy posztjáról -

-Megjöttünk? Mégis hova? - kérdezte Nik -

-A táborba! - felelte az Őrnagy -

Ekkor mindenki kinyitotta a feje felett lévő kis csapóajtót melyen fejüket kidugva végre levehették a már egyre kényelmetlenebb gázálarcot. Egy emberként mozdultak meg felfele a sofőrt kivéve mindenki kimászott a jármű tetejére és integettek a tábor felé. Arcukról egy olyas fajta öröm sugárzott mely leírhatatlan. A mindig komor hangnemű Őrmester is levette a maszkot és egy apró mosolyt lehetett látni egy pillanatra az arcán melyről leolvasható...itthon vagyok!

Míg Nik csak lentről bámulta a túláradó örömtől fellelkesült katonákat az Őrnagy lenyúlt hozzá megragadta és felhúzta maga mellé. Fejéről lehúzta a légzőkészüléket és mire Nik szeme is hozzászokott a kinti fényviszonyokra a benti sötétséghez képest elállt a lélegzete. A környék romokban hevert szinte a földel egyenlővé vált egykori toronymagas épületek, a régi boltok, középületek. Felborult kiégett autók ,buszok. Mind az enyészeté lettek. Csak egy épületet látott még állni a távolba mely egyre nagyobbá vált míg közeledtek feléje. Egy régi több száz éves sokat megélt kőtemplom. Tornya épphogy nem dőlt rá a tetejére vastag falai megrepedtek és az egyik oldalán óriási lyuk tátongott. Az a régi nyugalmat árasztó épület mára bár megrogyott és régi fényét pillanatok alatt veszítette el még mindig egy menedék az emberek számára. Bár enyhén illúzióromboló hogy az egykori szentély helyén mára egy rögtönzött garázs áll és a környék törmelékébe vájt kapun keresztül lehet csak bejutni minek tetején néhány fegyveres őr áll, de jobban belegondolva ha ide kerül valaki az biztos biztonságban érezheti magát ezekben a kritikus időkben.
A kapu őrei felfigyeltek a törmelékkel borított úton közeledő nagy port felkavaró járműre melyen az öt boldog arc jelezte a járőrök visszatérését. A rögtönzött régi buszból készült kapu megmozdult, nagy nehezen odébb gurult majd a kis csapat begördült a tábor területére. A katonák önkívületi állapotban ugrottak le a járműről egyenesen rég nem látott bajtársaik közé akik kérdéseikkel bombázták meg őket és boldogan vonszolták be őket a rozoga kantinba.

Az őrnagy Nik-re nézett majd így szólt.
-Mikor meghallottuk hogy kialakítottak itt egy biztonságos menedéket elindultunk feléjük. Ekkor találtunk rád. Ha ők nem küldenek egy adást akkor lehet te sem lennél életben. Vehetjük úgy is hogy ők mentettek igazából meg téged.

Nik egy szót sem szólt csak nézett a sok vidáman beszélgető régi barátra az önfeledt nevetésüktől zsongó régi templom romjai pedig ismét bebizonyította hogy menedék az otthontalanoknak.

Nik felszólalására mindenki figyelme felé irányult és szinte egyszerre szólaltak fel izgatott hangon.

-Miii...??

-Mit mondtál?!

-Ismételd meg! - jött le posztjáról  az Őrnagy. Komor arcán érzelmeknek nyoma sem volt de szemében ott csillogott a remény hogy valami nyomra bukkantak végre -

-Hát..hát... - habogott Nik a megilletődéstől -

-Gyerünk felelj! - szólalt fel az Őrnagy parancsoló hangon mire Nik megemberelve magát válaszolt -  

-Egy Spirál!... - mondta mire mindenki értetlenül várta a magyarázat folytatását -

-Mielőtt kihúztatok volna az árokból...arra emlékszem hogy a még a buszban vagyok és..és..- próbálta jól körülírni a látottakat de hirtelen nem jutott szóhoz - 

-"És" mi?!- kérdezett rá az Őrnagy -

-És akkor láttam hogy az égen a kitört ablak mellett volt egy kék nagyjából olyan 2 méteres spirális ami magába szívta...- és végül Niknek eszébe jutott egy fontos tény mely hirtelen mindennél fontosabbnak tűnt akkor és elharapva a mondta végét izgatottan belemondta az Őrnagy szemébe- 

-Aprilt!! Az a valami elrabolta Aprilt! - mire az Őrnagy a látszólag zaklatott Nik vállait megfogva próbálta megnyugtatni -

-Hé..Hé! Állj le! Nyugi! Ki az az April? - fogta le az izgága Niket aki a kérdést hallva le nyugodt és megszólalt -

-April. Ő az én...barátom - válaszolta Nik a mondat végét elharapva - 

-Barát mi? - kérdezett vissza a most már kicsit gúnyosan vigyorgó Őrnagy -

-Na és mire emlékszel még? - terelte a szót az egyik katona - 

-Hát arra hogy...- és Nik elmesélte fényesség utáni emlékeit a busz felborulását és April tragikus elvesztését. Amit a katonák csak hallgattak és egy szót sem szóltak a mese végéig.

-Értem...- felelte az Őrnagy - nagy szolgálatot tettél te most nekünk barátom! 

-Én? - kérdezett vissza Nik -

-Igen te! Lehet hogy nem látszik annak de nagyon fontos dolog az amit most elmondtál a két napja történt eseményeknek...- itt Nik belekérdezett zavartan a mondatba -

-Mivan?? Két napja történt??

-Igen! Ezt még nem is mondtuk? - kérdezett rá a Niket megmentő katona -

Nik lassan magához tért de nem vette észre mi is történt vele az alatt az idő alatt amíg eszméletlen volt. Fejében kérdések hada ,válaszok nélkül ,mind egyetlen egy fő kérdésre vezethető vissza. Mely a kábulatból feleszmélő fiú halkan elkezdte kántálni levegő után kapkodva.

-Mi történt? Mi történt?... - motyogta halkan fulladozva-

-Most ne beszélj nem lenne jó ha megint elvesztenéd az eszméleted! - mondta a mostanra már ismerősé váló tompa hangú idegen-

Megfogadva a tanácsot inkább kezdte mérlegelni a környezetét. 

- Rázkódik a fekhelyem és mindenki lehajolva közlekedik. Ez valamiféle jármű lesz! Ééés elég sötét van ahhoz képest hogy nappal van. - körbetekintett - Nincsenek ablakok?! - figyelt fel az egyre inkább gyanússá váló részletekre. Mikor végig mért magát hogy vele nincs e probléma arcához érve kemény ellenállásba ütközött. - Mi a fene?! Egy maszk? Nem gázálarc! - mikor viszont a szerinte nem kellő készüléktől megpróbált megválni ismét egy de az előzőhöz képest másmilyen hangzású tompa hang szólta le cselekedetét.

-Hé Hé hé hé!! Ne ne ne ne!! Ne vedd le mert benyeled a port! -mondta a másik tompa hang izgatottan, majd vissza sietett posztjára miközben fél szemét végig Nik-en tartotta.

Nik sértődötten felült fekhelyéről majd mikor úgy érezte eléggé jól van ahhoz, hogy beszéljen nem habozott kérdéseit feltenni.

-Hol vagyok? -kérdezte Nik attól aki az előbb lehordta hogy ne piszkálja a légzőkészülékét-

-A 183-as V.V. század V.S.F. járművében! -felelte az idegen Nik felé fordulva-

-V.V? V.S.F?... -kérdezett vissza zavarodottan-

-Vegyvédelmi. Vegyi- és Sugár-Felderítő.

-Akkor Ti katonák vagytok?

-Voltunk....

-De hogy? És mi történt?

-A század felmorzsolódott öt csapat maradt mi vagyunk az egyik közülük. Majd úgy döntöttünk körülnézünk mer felsőbb parancs híján kárfelmérést csinálunk.

-Mindenhol ez történt? -ekkor az elöl ülő aki Nik-et megmentette odafordult hozzájuk - 

-Mindenhol! -mondta komoran- Volt egy nagy bumm ami végig söpört a földön. Hogy mi okozta? Nem tudjuk? Mért tűntek el az emberek? Azt sem. Minket mért nem vittek el? Jó kérdés. - sorolta fel a kérdéseket melyeket már Nik is felvetett magának-

-Amúgy szeretném megköszönni hogy megmentettetek! - terelte el aszót a már amúgy is esedékes felszólalásával -

-Nincs mit az őrnagynak köszönhető hogy megálltunk a busz roncsainál.

-És hogy hogy engem hoztatok ki hisz tele volt a busz! -kérdezte Nik felháborodva. Mire valaki felülről le szólt.-

-Mert csak te voltál ott! -szólalt meg az őrnagy mire mindenkibe beleszorult a szó-

-De mi lett a többi emberrel?-

-Eltűntek, nyom nélkül eltűntek... 

Majd csend. Kínos, nyomasztó csend. Senki nem szólalt meg. Mindenki a saját gondolataiba burkolózva folytatta a dolgát. Még Nik is csak bámult előre a történteket próbálva felidézni mikor beugrott neki az amit utoljára látott.

-A Spirál...

Tompa moraj, az ablakokon a kora délutáni nap fénye melegíti az arcom. Hmm...de miért van ekkora csend? körülnézek és valami olyat pillantok meg ami miatt megállt bennem az ütő! Egyik utasnak sem volt arca! Te jó ég -gondoltam magamba- Mi folyik itt!? Megnéztem ki ül mellettem és olyan megkönnyebbülés ült le rám hogy teljesen elfelejtettem addigi félelmeimet. Hosszú göndör haját a nyitott ablak szele lobogtatta miközben fáradtan tekintett kifelé. Egyszer csak felém fordult és felismertem őt! April volt az! Hála az égnek te vagy az! Haló April! April! Nem szólt semmit mintha nem is hallott volna. Ekkor mintha egy második nap kelt volna fel a fák mögött! Vakító fehér fény! Mindenki a fény felé fordult minden arc nélküli utas aki csak a buszon volt, még April is felkelt a fényességre. Majd pár másodpercre rá egy száguldó porfelhő közelített felénk szédítő sebességgel. Majd elérte busz oldalát az ablakok betörtek pánik hangulat uralkodott el az egész járművön. Mindenkit kivetett a helyéről a lökés majd mikor felpillantottam mintha lelassult volna az idő. Az ablak mellett mely már az ég felé nézet megjelent egy kék spirális kör. Mire feleszméltem már csak azt vettem észre hogy egy kéz lóg ki belőle és lassan eltűnt benne. Olyan ismerős volt, az a karperec...Apriiil! Aztán sötétség és a következő kép hogy valami katonaféle fickó cibál ki az árokból.

-...és üvöltözve teljesen leizzadtan ébredtem fel a földön feküdve! Most mond meg hogy francba tudtam én ilyet álmodni többet nem eszek csípőset alvás előtt az fix! -mesélte el Nik teljes átéléssel Aprilnek aki a nevének hangos kiabálása hallatán enyhén elvörösödött-

-Hát nem tudom de legközelebb halkabban te marha mindenki minket bámul! -  nézett idegesen körbe a lány -

-Ja jó bocs.

-Semmi nem tudok rád haragudni. - felelte vidáman a lány majd neki támasztotta fejét az üvegnek és nézett mereven kifelé-

Nik körbenézett és megfogta egy érzés mintha ez már megtörtént volna.

-Dezsavű!

Mire ezt végig mondta April fele nézett és legrettegettebb rémálma valósult meg a szeme előtt. Pontról-pontra a fényesség, a lökéshullám, majd a legrosszabb az a kék spirális ami elrabolta barátját akivel már kicsi gyerek koruk óta jóban voltak. Még utoljára elkiáltotta a lány nevét és azzal a lendülettel elájult...

...az álom teljesé vált. Mire újra magához tért azaz idegen katonaszerű fickó cibálta kifelé az árokból.

-Hé, Haver jól vagy? Élsz még? - Kérdezte izgatottan a idegen tompa hangon-

Párszor megütögette az arcát mire az eszmélete visszatért és kezdte felfogni mi is történt valójában.

-Hol..? Hol vagyok? - kérdezte Nik zavarodottan -

-Hát már nem az árokban ez a fő! - mondta az idegen viccelődve hogy oldja a feszültséget bár az eltompult hangján érezhető volt ,hogy semmi sincsen rendben -

-De..de..és..Apr... - Majd Nik ismét elájult -

Előszó

Az ember éli átlagos életét. Reggel felkel, munkába megy majd fáradtan este beesik az ágyba.

A legtöbb szociális inger a tömegközlekedés mámorító perceiben történik mikor egyes emberek akarva-akaratlanul egymás lábára taposnak a metrón obszcén szavak körítésében persze ezeknek többsége békésen végződik, vagy éppen egy idős néni panaszkodik a suhancoknak hogy "... az én koromban mindig átadtuk a helyünket az idősebbnek!" mire válasz legtöbbször megvetően hangzik például túlzóan utalva a korukra a panaszkodó félnek. Vagy mint romantikus regénybe illő hirtelen fékezéskor a lány elesik bele a majdani szerelme karjaiba és mikor tekintetük  találkozik fellobban az a bizonyos láng mely szívüket örökké hevíti minden percben míg szerelmükkel együtt lehetnek. Vagy csak a rég nem látott ismerősök vitatják meg a közelmúlt történéseit. Esetleg pont fordítva? Nap mint nap találkoznak és ilyenkor észre sem veszik hogy talán fontosak a másik számára, hogy egymás hiánya jobban megviseli őket mint azt sejtenék? Senki nem gondol az ilyesmikre ebben a rohanó világban. Hisz holnap újra találkoznak a megszokott helyükön a busz utolsó előtti széksorának jobb oldalán ahol minden hétköznap találkoznak és megvitathatják az életük ügyes-bajos dolgait...